Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.
> Bersek József Általános Iskola > Aktuális > Orsolya nap 2014. október 24-25

Orsolya nap 2014. október 24-25

Nehezen indult az idei évi Orsolya nap, hajnalban már kétségbeesve könyököltem az ablakban, mivel orkán erejű szél tombolt.

Fotóalbum
Molnárné Proks Edinával egyeztettünk, hogy mivel sátrunk nincs, várunk a kipakolással, egyrészt azért, mert nem várható el a szülőktől, hogy ilyen hidegben kiálljanak árusítani, másrészt pedig azért, mert a szél mindent elvitt volna. Persze végig tartottuk a kapcsolatot telefonon a többi szülővel is, az iskolából a felajánlásokat elhoztuk, majd hívott az Edina, hogy indul a gépezet, szerzett helyet egy sátorban, ahol a pénteki napon még nem árusítanak a tulajdonosok. Így hát értesítettem a többieket, hogy jöhetnek segíteni, egyetlen szóval sem mondták, hogy ebben a szélben és hidegben ők aztán nem, mindenki jól beöltözött és nekiálltunk, a bográcsot is izzítottuk és már rotyogott is a finom gulyás. Reméltük, hogy az ítéletidő ellenére azért lesz, aki kilátogat majd. Szépen lassan el is kezdtek szállingózni az emberek és délre már egész szép kis tömeg alakult ki, szerencsénk volt abban is, hogy közel kaptunk helyet a színpadhoz így aztán a műsorra kíváncsi emberek is elhaladtak a standunk előtt, már nem is volt kérdés, hogy vásárolni, adományozni fognak, hiszen kis „csapatom” remek munkát végzett. Közben elkészült a „füstölt mámor” névre hallgató Gulyás Bersek módra, amit az édesapám varázsolt nekünk. Az isteni ízeket mi sem igazolja jobban, mint, hogy az étel a nap végére az utolsó cseppig elfogyott. Mondhatom tehát, hogy a pénteki napot minden szempontból sikerrel zártuk, a portéka is szépen fogyott.
Szombaton aztán már sátor nélkül álltunk neki a napnak, de bíztunk abban, hogy legalább szél nem lesz és így is lett. Bár hideg volt és néha azért még kisebb széllökések jöttek, de a jó hangulat és a bámulatosan teljesítő szülői brigád feledtette ezt mindenkivel. A szombati nap sem telhetett el anélkül, hogy ne gyújtottunk volna alá a bográcsnak, így aztán 10 óra tájékán rotyogtatni kezdtük a „ Bersekes töltött káposzta Szülői Munkaközösség módra Szögedi beütéssel” névre hallgató csodát. Továbbra is jól fogyott a portéka szombaton több volt a kilátogató ember is így aztán nem csoda, hogy a nap végére minden elfogyott az étel és a sütemények, lekvárok, stb. is. Kb. 4 óra magasságában került sor a főző verseny eredményhirdetésére . Csak álltunk és vártunk, hallgattuk, ahogy olvassák fel a díjazottak nevét és egyre szomorúbbak lettünk, mert a mi nevünk nem hangzott el, felolvasták a második helyezettet is, a Balog szülői munkaközössége nyerte az ezüstöt, amihez innen is gratulálok a magam és iskolánk nevében is. Na idén már nem leszünk díjazva gondoltam, amikor is Pócza Zoltán a következőket mondta: „,….és az első helyezett, na ki lehet az? Ki nem kapott még díjat??” Félve emeltük magasba a kezünket „Akkor gyertek - mondta Zoli- Hölgyeim és Uraim, az I. díjat idén a Bersek iskola Szülői Munkaközössége nyerte!”. Köszönet és gratuláció a szakácsnak, aki neve elhallgatását kérte (de hát úgyis tudjátok ki ő). A pénteki gulyásunk is különdíjban részesült. Az oklevelek megtekinthetők az iskolában.
Ezúton is szeretném megköszönni még egyszer mindenkinek szülőnek, diáknak, tanárnak a segítséget és a kitartást, remélem a jövőben is számíthatok rátok.

Lovásziné Kenyeri Nóra
SZM elnök