Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.
> Bersek József Általános Iskola > Aktuális > Ismét Budapest Bajnok lett a BE-JÓ!

Ismét Budapest Bajnok lett a BE-JÓ!

2014. december 7-én került megrendezésre a Fórumház Egyesület szervezésében a XXVII. Zuglói Táncfesztivál – MIKULÁS KUPA – Országos Amatőr Táncverseny.

Fotóalbum
Ez a táncos vetélkedő olyannyira népszerű már, hogy idén a zsűri tagjai közel 260 produkciót és 1600 versenyzőt láthattak az ország különböző városaiból érkező tánccsoportoktól a nap folyamán késő éjszakába nyúlóan.
A BE-JÓ Táncegyüttes is „vissza-visszatérő vendég” már évek óta ezen a versenyen, ahonnan mindig szép eredményekkel szoktunk hazatérni. Ez az idén sem volt másként, annak ellenére, hogy a zsűri megfogalmazása szerint is, igen magas szintű mazsorett produkciók szálltak a ringbe, s nagyon nehéz volt a helyes rangsor megállapítása.
A BE-JÓ lányokkal nagy létszámú, formációs táncokkal neveztünk be a versenyre professzionális amatőr kategóriában, és a következő nagyszerű eredmények születtek az igen szoros versenyben:
- A „Monti csárdás” az MLTSZ Őszi Kupája után, itt is nagy sikert aratott, első helyet és egy Budapest Bajnok Kupát érdemelt ki!
A Budapest Bajnok Kupa az egyik legmagasabb szintű elismerés ezen a versenyen, a második legerősebb, legszínvonalasabb produkciónak kijáró díj volt a mazsorett kategóriában. A 2012-es év
Mikulás Kupája után újból sikerült ezt kiérdemelnünk, le sem lehetett írni a boldogságunkat az eredményhirdetéskor…
- II. helyen végzett több ellenfelet is legyőzve a „Sway” Tolnay Veronika énekével a színpadi látványtáncok között a junioroknál, és a „Candy man” c. mazsorett show tánc a felnőtt korcsoportban.
- A „Hajrá lányok!” c. pomponos mazsorett show tánc a junioroknál szintén felkerült a dobogóra, megosztott III. helyezéssel.
Igazán méltó befejezése volt ez az eseménydús, fellépésekben, országos bajnokságokban gazdag, sikeres 2014-es évnek. Köszönjük minden támogató és a kedves szülők segítségét!
Ezúton is békés karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk a BE-JÓ lányokkal!
S már most hívunk és várunk minden kedves érdeklődőt 2015. június 7-én tartandó 20+10 DUPLA JUBILEUMI BE-JÓ ÉVADZÁRÓ MŰSORUNKRA A JURISICS VÁR LOVAGTERMÉBE!!!

Horváth Márta
művészeti vezető