Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.
> Bersek József Általános Iskola > Aktuális > Bersek Bál 2015. január 17.

Bersek Bál 2015. január 17.

Kedves Szülők és Szülőtársak!


2015-ben jubilálunk, hiszen már tizenötödik alkalommal szeretnénk folytatni azt a remek hagyományt, hogy évente egyszer hangulatos körülmények között fehér asztal mellett találkozzanak egymással a tanárok és a szülők.

Az idei tanévben 2015. január 17-én (szombaton) rendezzük meg a Bersek-bált a Dr. Nagy László Gyógypedagógiai Intézmény II. épületének dísztermében.
A rendezvény célja továbbra is az emberi kapcsolatok ápolása, a felhőtlen kikapcsolódás, valamint a bevételből tanulóink versenyeztetését és nyári táborozását szeretnénk támogatni.
A remek hangulatra garancia a vasvári Kócos Ördögök Zenekar, az Arany Strucc Étterem szolgáltatásai, a BE-JÓ Táncegyüttes korcsoportjainak előadása, valamint a szülők és tanárok közös meglepetéstánca.
A bálra meghívunk és szeretettel várunk minden kedves szülőt, családtagot, barátot és ismerőst!
Amennyiben nem tud, vagy nem kíván részt venni rendezvényünkön, megköszönnénk, ha támogatná az „Alapítvány a Bersek József Általános Iskoláért” gazdasági tevékenységét támogatói jegy vásárlásával.
Részvételi szándékát, vacsoraigényét és asztalfoglalási igényét, kérjük, hogy legkésőbb január 15-én (csütörtökön) 15 óráig jelezze az iskolatitkári irodában az 563-158-as telefonszámon vagy személyesen Horváth Márta főszervezőnél.

Kőszeg, 2015. január 6.


Kovácsné Szabó Éva igazgató
Lovásziné Kenyeri Nóra SZM elnök
Horváth Márta főszervező

------------------------------------------------------ Itt levágandó! ---------------------------------------------------

A rendezvény belépődíja 1.500,- Ft, a támogatói jegy 1.000,- Ft.

I. Nem veszek részt, de …… db támogatói jegy vásárlásával támogatom az alapítványt.
II. Részt veszek ….. fővel a bálon, és mellékelten küldöm a ………… Ft belépődíjat.

„A” menü: Natúr csirkemell sajtmártással + zöldséges töltött pulykamell + rizs + rösti + csalamádé
„B” menü: Sertéssült Budapest raguval + 3 sajtos, baconba tekert karaj + rizs + rösti + csalamádé
Desszert: Boci szelet
A vacsora 2.300,- Ft, a desszert 300,- Ft.

III. Megrendelek …… adag vacsorát a(z) ……. menüből és ……db desszertet,
és mellékelten küldöm az összeget.

Gyermekem neve és osztálya:
Szülő aláírása