Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.
> Bersek József Általános Iskola > Aktuális > Jutalomkirándulás Bécsbe

Jutalomkirándulás Bécsbe

2015. június 08-án újabb jutalom kirándulást szerveztünk iskolánk azon tanulói számára, akik egész évben kiemelkedően teljesítettek a különböző tanulmányi, kulturális és sport versenyeken illetve tanulmányi eredményük kimagasló ebben a tanévben is.

Fotóalbum
47 felső tagozatos gyerek vehetett részt a programon. Úti célunk a Bécsi Természettudományi Múzeum volt. A legtöbben most először látták ezt a nagyszabású kiállítást, amit igyekeztünk végig nézni a rendelkezésünkre álló 3 órában. Őszintén szólva elfáradtunk a végére, de sok új dolgot tanultunk és láttunk még mi pedagógusok is. Interaktív, szemléletes megoldásokkal hozzák közelebb az emberekhez a természetet, különös hangsúlyt fektetve a Föld állatvilágára, az ásványokra, és az ember fejlődéstörténetére. A kiállítás megtekintése után rövid sétát tettünk Bécs belvárosában, megpihentünk a Rosengartenben is. Késő délután fáradtan, de sok élménnyel tértünk haza.
Köszönjük a szülői munkaközösségnek és az iskola alapítványának az anyagi támogatást!

Kovácsné Zsolt Andrea
szervező tanár