Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.
> Bersek József Általános Iskola > Aktuális > Felvidéki kalandozások

Felvidéki kalandozások

Szlovákiában jártak a 7. osztályosok

2017. márciusában a ”Határtalanul” pályázat keretében a Bersek József Általános iskola 7.a és 7.b osztályos tanulói pedagógusaikkal Felvidéki kalandozásra indultak.

Fotóalbum
3 napos tanulmányi kiránduláson vehettünk részt. Minden nap szebbnél szebb helyeken járhattunk és megismerkedhettünk a helyi emberekkel, szokásokkal. A csapat korán reggel már izgatottan gyülekezett az iskola előtt és lelkesen vágtunk bele az előttük álló élménydús programokba. Komáromnál léptük át a határt, Komárnoban megnéztük a Jókai szobrot, Bartók Béla emléktábláját és az Európa udvart, a Városháza téren a mi kedvünkért indították el a Klapka-indulót. Ezután Nagysallón koszorúztuk meg az emlékoszlopot, majd Mikszáthfalván néztük meg az emlékházat, ahol a régi játékokkal is megismerkedhettek a gyerekek. Ezután Kékkő várát nézhettük meg, ahonnan Rimaszombat Fő terére utaztunk. Első szállásunk Rimaszombaton volt. Második napon a rimaszombati Tompa Mihály alapiskolába látogattunk el, ahol a gyerekek megismerkedhettek a helyi szokásokkal és azonnal megtalálták a közös hangot az ottani 8. osztályosokkal. Az izgalmas délelőtt után a gombaszögi cseppkőbarlangot tekintettük meg, ami hatalmas élményt jelentett gyereknek és felnőttnek egyaránt. Krasznahorka vára következett, majd a betléri csodálatos vadászkastélyt tekintettük meg. Szepessümegen nagyszerű szállásunk volt. A 3. napon Igló belvárosában tettünk egy sétát, ahol azt is megtudtuk, hogy a helyi harangöntő műhelyben készült a kőszegi Jézus Szíve plébánia harangja. Majd Poprád (Szepesszombat) belvárosában jártunk , ami nagyon hasonlított Kőszeg belvárosára. Tátralomnic volt a következő úti cél, ami a havas tájával lenyűgöző látványt nyújtott. Ezután Kőszeg felé vettük az irányt és már a buszon kezdtük összefoglalni a 3 nap eseményeit. Nagyon szép élményekkel , nagyon jó hangulatban telt el ez a 3 nap. Felejthetetlen napokat töltött együtt a két osztály.

Bozó Patrícia
Szakosné Zsigmond Terézia
osztályfőnökök