Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.

XVIII. Bersek-bál

A Bersek József Általános Iskola szeretettel meghívja Önt és kedves családját a 2018. január 27-én tartandó Bersek-báljára.

2018-ban január 27-én tartjuk a XVIII. Bersek-bált, ahol szeretnénk folytatni azt a remek hagyományt, hogy évente egyszer hangulatos körülmények között fehér asztal mellett találkozzanak egymással a tanárok és a szülők. A helyszín a Dr. Nagy László Gyógypedagógiai Intézmény II. épületének díszterme.
A rendezvény célja továbbra is az emberi kapcsolatok ápolása, a felhőtlen kikapcsolódás, valamint a bevételből tanulóink versenyeztetését és nyári táborozását szeretnénk támogatni.
A remek hangulatra garancia a vasvári Kócos Ördögök Zenekar, az Arany Strucc Étterem szolgáltatásai, a BE-JÓ Táncegyüttes korcsoportjainak előadása, valamint a szülők és tanárok közös meglepetéstánca.
A bálra meghívunk és szeretettel várunk minden kedves szülőt, családtagot, barátot és ismerőst!
Amennyiben nem tud, vagy nem kíván részt venni rendezvényünkön, megköszönnénk, ha támogatná az „Alapítvány a Bersek József Általános Iskoláért” gazdasági tevékenységét támogatói jegy vásárlásával.
Részvételi szándékát, vacsoraigényét és név szerinti asztalfoglalási igényét, kérjük, hogy legkésőbb január 25-én (csütörtökön) 15 óráig jelezze az iskolatitkári irodában az 563-158-as telefonszámon vagy személyesen Horváth Márta főszervezőnél.

Vacsora:
„A” menü: Erdőmelléki töltött-sült pulykamell bacon szalonnába tekerve + csirkesteak sajtmártással + hercegnőburgonya + csalamádé

„B” menü: Májjal és húsos kolbásszal töltött-sült sertéskaraj + marhasült barna mártással + hercegnőburgonya + csalamádé

Desszert: Tiramisu kocka