Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.
> Bersek József Általános Iskola > Aktuális > Alsós farsang 2019.

Alsós farsang 2019.

Farsangi mulatság

Már napok óta készültünk a várva várt farsangra.

Fotóalbum
Reggeltől nagy izgalomban voltunk, hogy jól sikerüljön ez a nap! Az osztályban gyülekeztünk, s itt mindjárt magunkra öltöttük jelmezeinket. Volt Marshmello, Minion, Alza.hu, cowboy, pillangó, ördög, kalóz, vámpír… Mondhatom nagyon jól néztünk ki így együtt!
Délelőtt az osztályban játékos feladatokat oldottunk meg, majd a tornaterem akadálypályáit is sikeresen teljesítettük. A sportoláskor elvesztett energiákat pedig frissen sült farsangi fánkkal pótoltuk. A délután nagyon hamar elérkezett és a szépen feldíszített tornaterembe fanfárok hangjára lépett be a bálkirály és bálkirálynő. Majd pár kedves szóval megnyitották az idei farsangot. Ezt követte az osztályok vidám bemutatója, amelyek mind a farsangról szóltak. Mókás ver-sek, rigmusok, táncos, énekes fellépések szórakoztatták a nagyérdeműt. Horváth Márta néni Be-Jó táncosainak műsorában is megint gyönyörködhettünk. Majd egy igazi báli forgatagban találtuk magunkat.
Ezután jól esett az osztálytermekben a frissítő itóka, a sok finom süti. A tombolán mindnyájan nyertünk valami nagyon szép, vagy értékes dolgot. Jó volt látni, hogy mindenki mosolyog és vidám!
Három órakor siettünk vissza a tornaterembe, mert megérkezett Mutyi bohóc. Amikor először megpillantottuk kicsit soványkának tűnt, mert eddig csak kövér bohócokat láttunk, de mikor nagy hanggal elkezdte szórakoztató, vidám műsorát, csak nevettünk, kacagtunk és kacagtunk… Mutyi bohóc az előadása végén mókás lufikat hajtogatott, s aztán szétosztotta a gyerekeknek. Majd jól megtáncoltatta a közönségét.
Ez a vidám nap is felejthetetlen marad számunkra!

Hauer Dávid, Szabó Panna
és a 4. a osztály