Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.
> Bersek József Általános Iskola > Aktuális > A TAVALYI GYŐZTES CSAPAT IDÉN IS NYERT!!!!

A TAVALYI GYŐZTES CSAPAT IDÉN IS NYERT!!!!

Kumánovich Kata, Zsótér Rebeka és Weidl Mónika 7. b osztályos tanulók - a NA-TÚRisták csapata - idén is első helyezést értek el az Írottkő Natúrpark által szervezett "Aktívan a Natúrparkban" elnevezésű versenyen.
Ezzel ismét ők képviselhetik Kőszeget az országos versenyen, Hollókőn.
Felkészítőjük Kovácsné Zsolt Andrea tanárnő.

Fotóalbum
Rajtuk kívül iskolánk többi csapat is szép helyezést ért el:

-Kőszegi túrázók: Vadász Gergő, Kovács Szilárd és Gál Benjámin (8.b): 2. hely
-Gézengúzok: Tóth Máté (7.b), Toplak Dániel (7.a), Hegedüs Noel ( 7.b): 2. hely
-Vándorsólymok: Harkány Júlia (6.b), Rába Noémi (6.b), Tóth Panna (5.a): 4. hely (külön büszkeség, hogy ügyesen helytálltak a lányok a 7-8. osztályos mezőnyben)

Gratulálunk a tanulóknak és felkészítő tanáraiknak!!

Így látta a versenyt a Kőszegi túrázók csapata:

Az Írottkő Natúrparkért Egyesület immáron 8. éve megrendezett „Aktívan a Natúrparkban!” versenyén a Kőszegi túrázók 8.b osztályos csapata a három fordulós selejtezőn túljutva bekerült a területi döntőbe. A selejtező fordulókban nagyszerű élményeket és tapasztalatokat szereztek, melyek segítették őket a döntőbe való továbbjutáshoz.
A fordulókban Natúrpark természeti szépségeiről és értékeiről kellett valamilyen alkotást (ez lehet kép, videó stb…) készíteniük majd a résztvevőknek meg kellett nézniük a feladathoz kapcsolódó egyébként nagyszerű „A Nagy Fafilm” című filmet, amely egy tölgyfa életét és a körülötte zajló sokszínű világot mutatja be. A következő forduló megoldásához a Kőszegi Jurisich Vár lovagtermében a híres Klein Dávid hegymászó lenyűgöző előadását tekinthették meg. A fordulók többi feladatai is nagyon intenzívek és érdekesek voltak.
Ezeken az akadályokon túllendülve a 10 csapatból bekerültek a városkörnyéki döntőbe, amely a Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpontban került megrendezésre. A döntőt egy akadályverseny formájában, 6 feladatsor megoldásával díjazták. A feladatokon keresztül a gyerekek megismerhették: a szelíd gesztenyefát, a Natúrpark kirándulóhelyeit, a Kőszegi-hegység kőzetelemeit, baglyok és a geológia világát, a Magyar Szent Korona egykori megőrzőhelyét, majd a védett növényeket és a nevezetes túraútvonalakat.
Ezeket összesítve, a hét bekerült csapatból 2. helyezést értek el a Kőszegi túrázók, élén Vadász Gergővel (8.b), és a csapattagokkal Kovács Szilárddal (8.b) és Gál Benjáminnal (8.b).
Innen is a Kőszegi túrázók sok szerencsét és eredményes felkészülést kívánnak az 1. helyezettnek.

Hajrá Kőszeg, hajrá Bersek!