Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.

GYERMEKNAP

Rövid története:
Az ENSZ közgyűlése 1954-ben javasolta, hogy minden országban tartsák meg az egyetemes gyermeknapot. Az ünnep célja, hogy megemlékezzenek a világ gyermekeinek testvériségéről és egymás közti megértésről, valamint a gyermekek jóléte érdekében kifejtett küzdelemről.

Javasolták a kormányoknak, hogy mindenhol olyan napot jelöljenek ki erre a célra, amit megfelelőnek gondolnak.
Magyarországon az Országos Gyermekvédő Liga kezdeményezésére már a 20. század első évtizedében is rendeztek gyermeknapot, ha akkor még nem is minden évben.

Kedves Gyerekek!

Hosszú évek óta május utolsó vasárnapja a Tiétek, Gyermekeké. Erre a napra iskolánk is a diákönkormányzat és a szülői munkaközösség segítségével gazdag, vidám, változatos és tartalmas programokkal szokott készülni: akadályverseny, sportprogramok, kirándulás, arcfestés, kézműveskedés, fagyizás.
Jövés - menés, forgószínpadszerű programok, vidám nevetés vagy a versenyek izgalma töltötte meg az iskola falait és külső helyszíneket is.
Az osztályok közötti akadályverseny után eredményt is hirdettünk, oklevél, csoki jutalmakban részesültetek.
Sajnos, a mostani egészségügyi helyzet miatt az idei programok elmaradnak, pedig év elején nagyon készültünk, ötleteltünk, hogy meglepjünk Benneteket!
Legfájóbb, gondolom Nektek, végzős diákjaink, hogy elmarad az utolsó általános iskolai gyermeknap! De gondoljatok arra, gondoljátok végig, mennyi szép élményben, vidám percekben volt részetek azon a napon és őrizzétek meg kedves emlékeitek között!

Kedves Tanítványaink, kedves Gyerekek!

Tanítóitok, tanáraitok, az iskola minden dolgozója nevében nagyon boldog, vidám Gyermeknapot kívánunk Nektek és kitartás, hamarosan jön a nyári szünet!

Szeretettel: Éva néni