Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.
> Bersek József Általános Iskola > Aktuális > TANÉVNYITÓ ÜNNEPÉLY 2021.

TANÉVNYITÓ ÜNNEPÉLY 2021.

„Mikor először mennek iskolába
Az elsőosztályos kisgyermekek,
Illatot hint az ősz minden virága
Amerre lépnek ,dalok csengenek.”

Fotóalbum
Ünneplőbe öltözött diákokkal, szülőkkel, pedagógusokkal telt meg szeptember 1-jén iskolánk feldíszített tornaterme. A nyolc órakor kezdődő tanévnyitó ünnepélyünkre a kíváncsi tekintetű kis elsősöket a nyolcadik osztályosok vezették be a terembe. A Himnusz közös eléneklése után kedves, verses-zenés műsort hallhattak a jelenlévők, amelyet a bátor első osztályosok közös versmondása tett még színesebbé.
Kovácsné Szabó Éva, iskolánk igazgatónője megnyitó beszédében szólt a nyári változásokról és az idei tanév terveiről. Bemutatta az új osztályfőnököket, pedagógusokat. Az első osztályosok „Bersek” feliratú pólót kaptak ajándékba. A műsor után a gyerekek birtokba vehették a nyár folyamán felújított, megszépített tantermeket.

„Most itt a szeptember!
Hogy múlik az idő!
Mögöttünk szép nyár,
előttünk dolgos jövő.
Hívó csengőszóra mind idesiettünk,
hogy sok jót, szépet magunkba építsünk.”

Köszönöm Horváth Márta ,Vén Tamás és Kratochwill Zoltán kollégák, valamint a szereplő tanulók (Tompa Sára 8.a ,Lakihegyi Letícia 8.a., Bak Emma 6.a, Kumánovich Kinga 6.a) segítőkész munkáját a műsor elkészítésében.


Szabóné Király Éva Anna
szaktanár