Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.
> Horvátzsidányi Tagiskola > Aktuális > Csider Sándor könyvbemutatója

Csider Sándor könyvbemutatója

A mai délutánon immár harmadik alkalommal fogadtuk iskolánkban Csider Sándort, aki elhozta magával legújabb verseskötetét.

Fotóalbum
Tanulóink nagy örömmel vettek részt az új verses kötetből válogatott versek "eljátszásában", amit a tanár úr olvasott fel.
A gyerekek feladata volt, hogy különböző dolgokat jelenítsenek, formázzanak meg kellékek, díszletek nélkül. Így alakultak ki a karácsonyi képeslapok, karácsonyfadíszek, angyalok és ördögök, sőt a legvégén a betlehemi szent családot is próbálták bemutatni társaiknak egy jelenlevő anyuka és egy kis testvér segítségével.
A gyerekek nagyon élvezték ezt a jó hangulatban eltöltött játékot.
Köszönjük a Megyei és a Kőszegi Könyvtár segítségét abban, hogy ez a program az idei évben is megvalósulhatott.