Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.

Nyári tábor

A tavalyi évhez hasonlóan az iskola befejezése után egy hetes tábort tartottunk a gyerekeknek.

Fotóalbum
A nyári tábor első napján mindenki kerékpárral jöhetett iskolába. A hozzánk látogató rendőrök felállítottak egy akadálypályát, ahol a gyerekek gyakorolhatták a közlekedést.
Utána az óvodásokkal együtt megnéztük a kultúrházban a Harisnyás Pippik műsorát, akik fergeteges show műsort adtak, amibe a gyerekeket is bevonták.
A második napon Szombathelyre kirándultunk. Először a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtárban tettünk látogatást. Megnéztük azt az ablak nélküli helyiséget, ahol nagyon régi könyveket raktároznak. Ezután a könyvkötő műhelybe mentünk, ahol megmutatták nekünk az újságok bekötésének minden lépését. A 3. emeleten lévő raktárban a hangos könyvek tárolását láttuk és irányíthattuk a polcok mozgását is. A programot a gyermekrészlegen, könyvek nézegetésével zártuk.
A finom ebéd és fagyizás után a vasútállomásra mentünk, ahol bemehettünk a legmodernebb vonatba, vezetőfülkéjébe és még egy alagútban a kocsi alját is megnézhettük. Az irányító toronyban sok érdekes dolgot láttunk. Fáradtan, de sok élménnyel értünk haza.
Szerdán Sárvárra kirándultunk, ahol a Nádasdy Ferenc Múzeumban egy nagyon érdekes foglalkozáson vettünk részt. Bori, a múzeum tacskója elveszítette a játékát, a gyerekek pedig érdekes feladatok megoldásával próbálták megkeresni. Közben észrevétlenül bejártuk a termeket és megnéztük a kiállított tárgyakat is.
Utána átsétáltunk az Arborétumba, ahol egy szép séta után a játszóteret is kipróbáltuk.
A nagy melegben mindenkinek jól esett egy hűsítő fagyi. Ez a nap is élménydúsan telt el.
A tábor 4. napján pihenésképpen az iskolában maradtunk. A délelőtt folyamán kicsit gyakorolták a horvát nyelvet nyelvi játékokkal és egy kis mozgásos reggeli tornával.
Daloltunk az állatokról is hangszeres kísérettel és csoportosan kellett kvíz kérdésekre válaszolniuk.
Ezután a minden évben szokásos sütikészítés következett. Idén kekszgolyókat készültek, amit másnap közösen elfogyasztottak.
Délután kézműves foglalkozás volt, ahol cserépállatokat, vizilovat és teknősbékát alkottak és akinek kedve volt még papírvirágot is készített.
Az utolsó tábori napunk egy kis fejtörést okozott. Az éjszakai vihar miatt veszélybe került a kirándulásunk a Kiszsidányi Forráshoz. Az időjárás azonban szerencsére jól alakult, ezért nem kellett kihagynunk a túrát.
A napot papírvirág készítésével, gyurmázással és egy új technika -a szénkrétás rajz- megtanulásával kezdtük. Nagyon szép és ötletes alkotások születtek.
A forrásnál nagyon jót játszottak a gyerekek, Marika néni leszállította az ebédet, amit mindenki jóízűen fogyasztott el. A hazafelé úton már volt néhány fáradtabb kisdiák. Ezzel az idei táborunk véget ért. Jövőre újból találkozunk!

Nagy Istvánné tanító