Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.
> Kőszegszerdahelyi Tagiskola (archívum) > Aktuális > Az alsótagozat tanulmányi kirándulása

Az alsótagozat tanulmányi kirándulása

Irány a lukácsházi Biotájház!

Fotóalbum
2014. június 12-én csütörtök reggel izgatott várakozás előzte meg az indulást. Az iskola alsó tagozata tanulmányi kirándulásra készült a lukácsházi Biotájházba.
Ugyanoda, ahova az eső nem engedett bennünket tavaly. Korai busszal közelítettük meg a célpontot és jó félórai gyaloglással el is értük azt. A házban először körjáték, fogócska (aprócska sérüléssel) volt. Mivel várni kellett, úgy döntöttünk, hogy megtekintjük a panorámát és felkerestük a nagycsömötei kilátót. Visszaérkezésünk után dagasztás volt a feladat. (Dolgozzunk meg az ételért!) Míg a tészta (liszt, só, víz, kovász - na mi lesz belőle?) megkelt, megismerhettük a vas megyei falusi életet a múltból. Megmásztuk a szalmabálák halmát, kiugrálta magát akinek szüksége volt erre, majd a kemence kéményének a füstje visszacsalt minket a házba. A langalló (mert hogy ez készült) hamar a bendőnkbe vándorolt, s mint a duda, úgy jól laktunk. Ezután nehéz szívvel (és még nehezebb lábbal) útrakeltünk vissza. Persze közben a fagyi ellen senki sem tiltakozott.
Élmények garmadájával kissé elpilledve érkeztünk vissza.

Vén Tamás tanító