Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.
> Kőszegszerdahelyi Tagiskola (archívum) > Aktuális > Gyereknap-sportnap 2010.

Gyereknap-sportnap 2010.

Az év utolsó péntekje jó hangulatú, vidám napra sikeredett.
Kellemes környezetben, hűs fák lombjai alatt sok-sok fehér póló batikolódott. Lelkesen kötöztek, mártogattak a gyerekek és segítőik Jutka néni és Mónika néni.

Fotóalbum
Osztályonként 5 fős csapatok jelentkezhettek az akadályversenyre. A feladatok ötletesek voltak. Az első állomáshelyen, Laci bácsi azt mérte, hogy a csapat milyen ügyesen akaszt ruhafogast a focikapura – időre. Majd sepregetést imitálva hokiztak a gyerekek- természetesen ezt is időre. A következő állomáshelyen egy sport totót kellett megoldani.
A harmadik színhelyen kislabdát kellett dobni, célozni. Végül képkirakóban őzikét, zsiráfot, rókát rakhattak össze a versenyző csapatok.
Aszfaltrajzversenyen is részt vehettek a gyerekek.
Közben a szülői munkaközösség tagjai almalével, hotdoggal várták az akadályversenyben, és szurkolásban megfáradt fiatalságot.
10 óra magasságában kezdődött a VB-re hangolódva az iskolai focibajnokság. A lányok is megmérkőztek egymással, legalább olyan jól játszottak – csapatban, mint a fiúk. Természetesen a fiú vegyes csapat is kitett magáért.
Majd 11 órakor megérkezett a várva várt fagyis.

És a nap fénypontja: a kötélhúzás zárta a programsorozatot. Először Kőszegszerdahely gyermekei húzták a kötelet a többi falu csemetéi ellenében. A kezdetben sem kevés létszámú gyereksereg a végére annyira megnőtt, hogy már nem volt szabad fogás a kötélen.
Ezt követően a fiúk kontra lány kötélhúzás során első pillanatban semerre sem akart elindulni a kötél. Végül…
Az eredményhirdetés után mindenki elégedetten távozott, akinek volt batikolt pólója és megszáradt abban mehetett haza.
Élmény volt ez a nap.
DÖK