Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.

Családi hangverseny

Iskolánk diákjai közül sokan egyben a kőszegi zeneiskola növendékei is, akik gyakran színesítik intézményünk és Kőszeghegyalja falvainak rendezvényeit.
Ezúttal - március 19-én - Kőszegen léptek fel többen közülük, a Hangvilla alapítvány javára rendezett családi hangversenyen, ahol testvéreikkel, szüleikkel zenéltek együtt a gyerekek.

Mi is jó néhány zenét tanuló testvérpárral, sőt trióval büszkélkedhetünk, így például az elmúlt években már szerepeltek családi hangversenyen a Friedrich lányok és a Németh Mónika – Németh Bettina páros is. Idén a Molnár családból már hárman állhattak színpadra. Áron gitáron, Benjámin furulyán, Eszter zongorán játszott egy tanáraikkal kiegészült kisegyüttesben. Szintén nagy sikert aratott Horváth Anna egy klarinéton eljátszott és horvátul elénekelt népdallal, amit édesapja kísért harmonikán.
További sok sikeres szereplést kívánunk ifjú zenészeinknek!