



|
Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.
|
|||
![]() Kutatók éjszakája 2011.Kutatók Éjszakája– az egyik legnagyobb tudományos ismeretterjesztő fesztivál - Szombathelyen
A NYME Savaria Egyetemi Központjában is gazdag kínálattal várták a kíváncsi gyereksereget több, mint 21 helyszínen (12 laborban), közel 63 programmal. A Természettudományi Karon biológiai, fizikai és kémiai kísérletekbe is bekapcsolódhattak a fiatalok. Az idei évben iskolánkból is megszerveztük, hogy az érdeklődő ifjoncok eljussanak a programokra. 10-12 kőszegszerdahelyi diák vegyült el a népes iskolás seregben: a megye általános és középiskolásai járták a különböző tanszékek termeit, laborjait Savaria Egyetemi Központ Természettudományi karán, ahol oktatók és hallgatók végtelen türelemmel válaszoltak kérdéseikre és irányították hol a mikroszkópok csavarjait kezük ügyében, hol a laboratóriumi kísérleteiket. Nehéz volt kiválasztani a programok közül mi az, ami belefér három órába! A regisztráció után a SEK aulájába belépve elsőként a Teaház kínálatát vettük csak szemügyre, majd a Gyógynövény kiállítás, a Kisállat simogató és az Ásványkiállítás posztjánál szemlélődtek a gyerekek, ill. itt már kezükbe is vehették a kiállított dolgokat. A madárpók nálunk az akváriumában maradt, de hallottunk olyanról, aki kezére vette. Majd megismerkedve három emelet lépcsősoraival, rögtön a legfelső szinten találtuk magunkat, ahol először az Állattani Tanszék termeit vettük birtokba. Itt a hisztológiai laboratóriumban: • megnézhettük mikroszkóp alatt a szívizomszövetet; • az szív és agyműködés kísérletes vizsgálatát láttuk egyik társunkon, EKG és EEG görbéit értelmeztük számítógépen – szimulált alvás és nevetés közben; • megnézhettük a szív működésének modelljét; • majd csirke embrió dobogó szívét is tanulmányozhattuk – mikroszkóp alatt; majd a 325-ös teremben: • vízi és szárazföldi élőlényeket nézhettünk meg szabad szemmel és mikroszkóp alatt; • megismerkedtünk a híres teknőssel az akváriumban; • láttunk rákot, szarvasbogarat, békalencsét, rucaörömöt; • és számtalan mikroszkopikus élőlényt a Potyondi-mocsárból. Ezt követően átsétáltunk a Növénytani tanszékre: • ahol hallgatókkal kísérletezhettünk: a lila színű oldatot addig fújtuk szívószállal, amíg színtelen lett, és megnézhettük, hogy a rizsszemek is frászt kapnak, ha kiabálnak mellettük; • egy másik laboratóriumban színes oldatokat készítettünk, megvizsgáltuk a kóla cukortartalmát, krumplis kísérleteket végeztünk, és elszívó fülke alatt még érdekesebb kísérleteket mutatott be egy hallgató; • egy következő teremben polleneket festhettünk meg (tárgy és fedőlemezt használtunk) és vizsgáltuk mikroszkóp alatt; • végül kincseinkkel a kezünkben a Mikrovilág „való villájába” nyerhettünk bepillantást egy rövid bemutató előadás keretében. Igyekeztünk lejutni egy érdekesnek tűnő előadásra: Hogyan működik az emberi agy – petricsészében. Ám a Kémia tanszék termeiben elakadtunk a látványos kémiai kísérletekben. Számtalan laboratóriumi eszközzel és anyaggal ismerkedhettünk meg, használhattuk őket. • Festettünk sárgával, ami aztán hajszárítóval melegítve zöld lett, • vörösbort színtelenítettünk, • sört készítettünk, • színes oldatból színtelent varázsoltunk, és fordítva , • festettünk, de nem vízfestékkel, hanem színtelen lötyivel; • elkészítettük a vegyészek virágos kertjét, • és tükröt is varázsoltunk egy kémcsőre. Néhányunkat úgy kellett „kirobbantani” a laborból, még maradtunk volna, de a busz nem várt. Az esti látványos kémia kísérletekről – 2011 a Kémia Éve - már csak fényképes beszámolóban értesülhettünk. A Kutatók Éjszakája célja, hogy egy délutánra, estére, éjszakára tudósosat játszhattunk. Megtanulhattuk a kutatóktól és az egyetem hallgatóitól, hogy megismerni és megérteni jó! Hogy az egyes találmányok, az újdonságok vagy az éppen hétköznapiságuk miatt észrevehetetlenül egyszerűnek tűnő dolgok mögött milyen elgondolás, elkötelezettség, tudás áll. Jó volt, jövőre is megyünk! Szakos Ibolya, biológia – kémia szakos tanár, Természettudományi szakkör vezetője ![]() ![]() |