MIKULÁSTÚRA 2011

Immáron 10 éve jár az igazi ősz szakállú Mikulás a Kőszegi-hegyekben és találkozik a kőszegszerdahelyi gyerekekkel. Az akkor tizenéves gyerekek ma már húszas éveiket tapossák. ☺
Idén ismét elhatároztuk, hogy meglátogatjuk. Bizonytalan hírek keringtek az éterben, hol is tudunk vele találkozni. A Kurta-völgyi barlangnál? Vagy tán az Óriások útján? Szombat reggel aztán kiderült – no nem a Nap - miszerint a Holler-barlangban várt minket.

Fotóalbum

Mikulástúra 2011.

Sokan még nem is jártak arrafele, így izgalmasnak ígérkezett a túra. Feladat volt, hogy az időjárásnak megfelelően – rétegesen öltözzünk fel (sapka, sál, kesztyű, tundrabugyi; valamint a hátizsákunkban az esőkabát mellett legyen enni és innivaló – hátha a Mikulást is meg lehet kínálni. Közel 24 fős csapat indult a kicsit borongós reggelen útnak: kicsi-nagy és még nagyobb gyerekek, hogy felébresszék barlangjában az öreget. A velemi Alkotóházi gyülekező után a kék kereszten és a piros háromszöggel jelzett turistaúton bandukoltunk. Sok-sok kérdés felmerült – mit eszik-iszik, hogyan közlekedik a Mikulás, tényleg vannak krampuszai? És a rénszarvasok? No, szarvasokkal nem találkoztunk, de …
A krampuszokat még a hegymenet előtt , a Pütyör-forrás után nem sokkal néhány szemfüles gyerek felfedezte. A hegymenet – hát az igazi hegymenet volt! Még szerencse, hogy a Mikulás vagy a krampuszok zsákja lyukas volt, így az úton időnként szaloncukrot is találtunk. Jeleket, hogy jó úton vagyunk. Megcsodáltuk a zúzmarás pókhálót, a zúzmarás vörösfenyőt is, és láttunk megfagyott vízcseppeket fákon, gazokon. Egy-két vízszintes platón sikerült levegőt is vennünk. És egyszer csak felértünk! A Széles-kőhöz. Kiderült az Óriások útjára tévedtünk. A nagyoknak nagyon mehetnékjük volt, ezért előőrsnek elküldtük őket a ködbe. Ám a kicsik sem bírták – mindjárt találkozhatnak a Mikulással! A Kalapos-kőnél felfedeztünk egy piros barlangjelet. Tuti ott lesz a Mikulás! Hatalmas sziklaalakzatokat kutattunk át, ám se érzékelhető barlang, se Mikulás! A köd már szinte áthatolhatatlan volt, és az az élmény mikor visszaértünk – meglepetésünkre – a Kalapos-kőhöz: szinte leírhatatlan. Rövid tanakodás, majd éteri sugallatra rendeztük sorainkat. A kicsik elől, nagyok hátul. Így haladtunk szépen libasorban, csendben a kék háromszögön. Egyszer csak feltűnt egy kék barlangjelzés. És némi reménysugár – lehet, hogy most; lehet, hogy itt? Legkisebbek előre, majd halk énekszó – és IGEN! A Mikulás barlangjának ablakán kikönyökölve üdvözölt minket. Már aggódott értünk. No,de ki gondolta volna, h a Mikulás a piros barlangjelzés helyett a kék barlangjelzésű barlangban szunyókál! Elmesélte, hogy néhány órával ezelőtt hatalmas zajt hallott: ej gondolta micsoda hangos gyerekhad érkezik! Ki is sétált a barlangja elé, hogy utána nézzen a zaj forrásának. Meglepetésére egy 20-25 fős gyereksereg helyett, egy vaddisznó csapatot látott. No, gondolta –hát akkor mégsem a gyerekek zajongtak. No, jó: de akkor hol lehetnek már?
Megnyugodott mikor meghallotta az énekszót, és beinvitálta a gyerekeket a barlangjába. Majdnem kényelmesen el is fértek, bár volt, aki inkább kívülről csodálta a történteket. Közben megjelentek nagy kerepléssel a krampuszik is. Majd a Mikulás előbújt, s aki bemutatkozott neki, mindenki szaloncukrot kapott. Még a legnagyobb gyerekek is! Majd okos kérdésekre válaszként ismét szaloncukorhoz lehetett jutni. Megkértük a Mikulást, túrázzon velünk egy picit. A sor végére maradók a krampuszikkal is barátságot kötöttek, kiderült: jó gyerekeknek ők is adnak szaloncukrot. A Mikulás elvezette a társaságot egy érdekes sziklaalakzathoz: aki át tudott bújni – szaloncukor volt a jutalma. Egy másik kisebb sziklaalakzatnál településenként a gyerekek csoportjához újból kérdéseket intézett: jó válasz=szaloncukor. A Széles-kőnél újabb kérdések: újabb szaloncukrok találtak gazdára. Majd a hegymenet – helyett következett a lejtmenet. Érdekes volt, merthogy csúszott is. Szerencsére mindenki épségben leért a Hosszú-völgybe. Itt egy nagyon szép dallal búcsúzott a gyereksereg – és a Mikulás is útra kélt, pont ellenkező irányba, mint mi. Távolodó alakja a ködbe vészett, sokáig néztük. Majd vidáman, szaporázva lépteinket mi is hazafele vettük az irányt. Közben megvitattuk, hogy melyik színű szaloncukor milyen ízű is, és kinek mi a kedvence. Mert természetesen a szaloncukrokat szigorú ellenőrzés alá vettük, azonnal – vagy beosztva mindegyiket meg kellett kóstolni.
Jó volt a túra! Vajon a Mikulás jövőre is eljön? Bízunk benne, hogy igen – és bármelyik barlangjában is, de szívesen meglátogatjuk ismét.

A kőszegszerdahelyi gyerekek 2011 decemberében