



|
Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.
|
|||
![]() MADARÁSZVERSENY 2012. március 23-án15. alkalommal vettünk részt a Madarak és Fák Napja Országos Verseny területi fordulóján. Március 23-án, pénteken tartották ismét Farkaserdőn, a káldi Hidegkúti Vadászházban a „madarásztalálkozót”, s itt jöttek össze a már megszokott iskolák – a szombathelyi Váci, Gothárd, Paragvári és a vidéki táplánszentkereszti, sárvári és kőszegszerdahelyi - lelkes csapatai.
Péntek reggel a Sághy István Erdészeti Központ előtt volt a gyülekező, s a várakozás ideje alatt kicsit körbenéztünk a parkban. Majd félórás buszozás után kalandosan megérkeztünk a csendbe, a Farkaserdőre. A csapatokat Varga László erdész, és dr. Gyurácz József a MME Vas megyei csoportjának elnöke köszöntötte, majd elkezdődött a verseny. A feladatlap a szokásos nehézségű volt, az 5 bejátszott madárhangot is szépen felismertük, a madárfelismerő diáknál is több mint a felét beazonosítottuk. A terepi foglalkozás során a közel 7000 hektáros erdő egy pici részletében tettünk egy rövid info-sétát, s az ott elhangzottakból adtunk számot egy feladatlapban. Nagyon szép volt az idő, és szép helyen is voltunk. Jól éreztük magunkat, jók voltunk, de voltak nálunk jobbak is! A VII. helyezett csapat tagjai: Bognár Evelin 7.c Friedrich Olga 6.c Molnár Benjamin 6.c Szakos Ibolya biológiatanár ![]() ![]() |