



|
Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.
|
|||
![]() Megyei katasztrófavédelmi verseny 2012.Szikrázó napsütésben és hangulatban 15 állomáson zajlott a Kataszrófavédelmi Ifjúsági Verseny megyei döntője 2012. április 25-én, szerdán. Az állomások a Történelmi Témapark és a szomszédos Gayer park területén kerültek felállításra, a csapatok térkép alapján tájékozódtak – már ez is szép feladat volt.
Rögtön az elején egy lakossági tájékoztatót kellett készíteniük azon okból kifolyólag, hogy egy településen megnyílt egy vegyi üzem, amely katonai lőszereket és vegyi anyagokat gyárt és tárol. A település lakosságának figyelmét kellett felhívni a helyes magatartásra, és a tennivalókra. A második állomáson egy egészen nagy tűzoltóautó 15 felszerelését kellett beazonosítania a csapattagoknak. Egyetemes kapocspárkulcs, A-tömlő, habsugárcső, kámzsa, védőcsizma, emelőpárna, tűzoltósisak, B-tömlő, osztó, gyűjtő, lábszelepes szűrő, érdekes nevű balta, sugárcső, lapfejes sugárcső, … sok szép érdekes tárgy! Tűzoltópalántáinknak ez nem okozott gondot, a lányok pedig szépen kamilláztak. A feladat megoldása hibátlan volt. A harmadik állomáson puttonyfecskendővel célba lőtt a négytagú csapat, időre, amíg a lámpa ki nem gyulladt. A negyedik állomáson egy befogadóhelyet kellett berendeznie a csapatnak az árvízkárosultak részére, 4 főre. 4 ágyat vittek a sátorba, arra lepedőt, pokrócot, párnát és törülközött kellett rakni. El kellett különíteni kell-e: női és férfi befogadóhely, műtő, orvosi rendelőhely, mentesítési hely, fürdő, étkezde. A poroltó is helyet kapott a sátorban. Az ötödik állomáson időre történő zsákban ugrálás után, egy memóriajátékban a versennyel kapcsolatos szervezetek emblémáját kellett párosítani a bevetési fotójukkal. Katasztrófavédelem, Rendőrség, Vízügy, Vám- és Pénzügyőrség, Mentők, Polgárőrség, Honvédség, Vöröskereszt, Polgári Védelem. Két pont mínusszal hagytuk el az állomást, az időt később számolták a többi csapat idejét figyelembe véve. A hatodik állomáson a Gayer parkban egy képet húztunk, amin egy égő ház volt a képen és a leírásban még néhány info. Ezt a káreseményt kellett bejelenteni szabályosan a hivatalos szervnek, azaz az állomásvezetőnek. Max. pontot kaptunk! A következő állomáson a tűzoltó akadálypályán a már megszokott sugárcsővel kúsztak, ugrottak, másztak, bújtak a fiatalok, időre. A nyolcadik állomáson rádiónavigációval, három „vak” gázálarcost kellett a kordonon belül terelni egy embernek, miközben 3 tárgyat kellett begyűjteniük és elhagyni a terepet, anélkül, hogy hozzáértek volna a szalagokhoz. Mindezt természetesen időre. A kordonhoz ugyan nem értünk hozzá, ám a leghosszabb időt „futottuk”. Az ezt követő állomáson a már szintén nem ismeretlen veszélyességi jelet 0:19 mp alatt rakták ki a fiatalok rendkívül ügyesen. Majd activityben írta körül egy csapattag a többieknek a következő veszélyelhárítási fogalmat: az un.számot. Hibátlanul teljesített állomás volt! Majd a töltéskorona magasítás következett, a területi forduló 2:57-es idejét 1:55re javították a fiatalok, de voltak nálunk gyorsabbak is. A 11. állomáson a táborozási feladatos állomáson először a táborhellyel kapcsolatos infokat próbáltuk elég kevés sikerrel megosztani az állomásvezetővel, majd egy igazi katonai tájolóval ismerkedtünk meg. A térképet ugyan jól raktuk le, de nem jó módszerrel : ez most 0 pontot ért. Majd két csapattag a hátán egy-egy csapattaggal futott időre a szlalompályán. A 12. állomáson egy gépkocsi és motoros ütközésénél nyújtott a csapat segítséget. A gépjárműben egy eszméleténél levő koponyasérültet, akinek a füléből vér folyt, egy anyósülésen utazó nyílt lábszártöröttet, és egy eszméletlen sérültet kellett felismerniük és ellátniuk, a bukósisakos motorossal való kommunikáció során pedig arra kellett rájönni, hogy gerincsérült. 13. állomáson egy keresztrejtvényt és a Teszt Elek program segítségével a felkészülési anyagból generált kérdésekre nyomtuk a helyes válaszokat. 45ből 30 pont. A következő állomáson túlélőcsomagot állítottunk össze – hibátlanul. Az utolsó állomáson a kedvenc PV ruháinkba beöltözve, szlalomba egy bábus hordágyat cipelve szaladtunk – négyen. Természetesen ez is időre ment. Ugyan egy bóját kihagytunk – 1 hibapont, de a forduló az jól sikerült. A szép, hosszú verseny után megfáradva – testileg és lelkileg is – ebédeltünk, majd vártuk az eredményhirdetést. VI. helyezettek lettünk. A csapat tagjai: Darabos Kata Boglárka 8.c, Németh Bettina 8.c, Kiss Milán 8.c, Fekete Krisztina 7.c, Szenteleki Ádám 6.c Szakos Ibolya, felkészítő tanár ![]() ![]() |