Horvátzsidány története

Az ország nyugati határszélén, Kőszeg és Sopron között, öt község van, melynek lakói a ča-horvát nyelvjárást beszélik. Horvátzsidány, Kópháza, Peresznye, Ólmod, Und. E falvakba a horvátok a XVI. században telepedtek le.

Az ország nyugati határszélén, Kőszeg és Sopron között, öt község van, melynek lakói a ča-horvát nyelvjárást beszélik. Horvátzsidány, Kópháza, Peresznye, Ólmod, Und. E falvakba a horvátok a XVI. században telepedtek le.
A hagyomány szerint Horvátzsidány neve a horvát zidan szóból származik, melynek magyar jelentése kőből épült. Amikor a horvátok ide telepedtek, a hagyomány szerint egy kőből épült házat találtak, ebből lett a falu neve.

A népi hagyomány és a történelmi adatok azonban nem egyeznek. Horvátzsidány (az oklevelekben szereplő nevei: Sydan, Siegesdorf, Chamazsydan, Felső-Zsidány) neve az 1225-ös, II. Endre által kiadott okmányban már szerepel. A király ebben az okiratban a Bors Domonkos által 1194-ben Babaduri helyén épült monostor határait igazította ki. Az okiratban több esetben is szerepel Horvátzsidány neve Sydan formájában.

Horvátzsidány egészen 1233-ig a soproni várkerület birtoka volt. A falu területének egy részét II. Endre a borsmonostori apátságnak ajándékozta. A falu később teljes egészében az apátság birtoka lett, egészen a török időkig.

A tatárjárás a monostort és környékét is feldúlta. A lakosság 1243-ban tért vissza. A monostort és a falvakat felújították, ismét megindult az élet. A tatárjárás után megszaporodott várak urai a folytonos háborúskodások állandóan zaklatták a népet. A sokat szenvedett lakosság szinte teljes egészében kipusztult a XV. század végi nagy pestisjárvány idején. A falvak végleg elnéptelenedtek 1532-ben, Kőszeg ostroma idején. Mivel a törökök nem tudták bevenni a várat, kénytelenek voltak visszavonulni, s földig rombolták a monostort és a környező falvakat.

A király 1533. február 20-án Jurisich Miklóst, Kőszeg várának hős kapitányát bárói rangra emelte. Birtokul megkapta Kőszeget és a hozzá tartozó falvakat, így Horvátzsidányt is. Az elnéptelenedett falvakba Jurisich a horvátországi birtokairól, a Kupától délre Zermenjaig az Una és Adria között elterülő vidékről származó ča-horvátokat telepítette. Ez a telepítés 1533. és 1544. között zajlott le.

Ebben az időben kb. 150 000 horvát hagyta el régi hazáját szervezett vagy szervezetlen formában. A szervezett telepítések esetében egy-egy falu teljes lakossága indult útnak, magukkal hozták ingóságaikat, könyveiket és templomi zászlóikat is. A település fő iránya Kőszeg és Sopron környéke volt. Kb. 200 faluba telepedtek le, Sopron megyében 51 horvát községet tartottak számon.

A horvátok helyzete új hazájukban az első időben nagyon nehéz volt. Az első években az urbáriumokban szereplő megállapodások értelmében néhány évig teljes szabadságot nyertek. E szabadság letelte után vállukra nehezedtek az összes jobbágyi terhek teljes súlyukkal.
Ebben az időben a török háborúk által előidézett hadikonjunktúra miatt fellendült a mezőgazdasági termelés.

A kuruc-labanc háborúk idején, 1703-1711. között több esetben is feldúlták e vidéket. A háborús idő elmúltával, 1711-ben, talán éppen e véres csaták következtében, hatalmas pestisjárvány tört ki, mely sok áldozatot követelt. A járvány aztán hirtelen megszűnt. Ekkor a Sopron megyei városokban és falvakban fogadalmi szobrokat állítottak fel. Fogadalmi ünnepek is alakultak. Az ünnepek mellett a fogadalmi Mariazell-i búcsújárás is ekkor alakult.
Az 1848-as forradalom hulláma ezt a vidéket is elérte. Az itteni horvát lakosság érzelmeire jellemző a Jellasich csapataival szembeni magatartás. Október 11-én este 8 és 9 óra között vonultak át a csapatok Horvátzsidányon, anélkül, hogy bárkinek is bántódása történt volna.
A Bach-korszak idején nehéz sorsa volt a horvátoknak. Az amúgy is szegény emberek sok megpróbáltatáson mentek keresztül.

Egészen 1865-ig, a vasútvonalak kiépítéséig, az itteni horvátok kihasználták azt a helyzetet, hogy falvaik a nagy kereskedelmi útvonal mellett helyezkedtek el. Ezek a kereskedők, akiket furmanoknak neveztek, szekereikkel bejárták az egész környéket. Sőt, egyesek eljutottak egészen az Adriáig is. A vasút térhódítása ezt a nagy mozgást megszűntette.
A kereskedést a XIX. század második felében az intenzív gabonatermesztés váltotta fel. Az állattenyésztés is háttérbe szorult.

A mezőgazdasági termelés átalakulása következtében, az alapanyag hiányában a háziipar is megszűnt. A vásárokon olcsón vehettek ruhaneműt, így a sok és költséges munkát igénylő népviselet ebben az időben sajnálatosan szinte egyik napról a másikra teljesen elszegényesedett.

A XX. század első évtizedeiben nagy ütemben folyt a mezőgazdaság fejlődése. A községekben működött a Volt Úrbéresek Telkesgazdák Társulata, amelynek elnöke irányította a falu gazdasági életét.

Az első világháború ugyanúgy sújtotta a lakosságot, mint mindenhol. A trianoni béke kettéválasztotta a Sopron megyei horvátokat, legnagyobb részük Ausztria területére került.
A tanácsköztársaság idején a rendeletek végrehajtása szinte zavartalanul folyt. A szomszédos falvakkal ellentétben, itt véres események nem történtek.

A felszabadulás különösebb ellenállás nélkül zajlott. A pánikszerűen menekülő német csapatok Horvátzsidányban felrobbantották a Kőszeg felé vezető országúton a hidat, mely az Anna patakon állt.

A felszabadulás után az első nagy esemény a földosztás volt. Felosztották a világi és egyházi birtokosok földjeit, így a nincstelenek is földhöz jutottak. Minden faluban alakultak kisebb termelőszövetkezetek is, melyek több-kevesebb sikerrel működtek 1956-ig. Ekkor ezek is feloszlottak. Az ötvenhatos események ezt a vidéket alig érintették.

Horvátzsidány már az Árpád-korban létezett. Nevének említésével 1225 óta találkoztunk az oklevelekben. Első pecsétjét a XVIII. századi úrbéri iratokban találhatjuk meg.

A 23 mm átmérőjű, negatív vésetű pecsétnyomó középmezejében lebegő ekevas hegye fölött keresztbe tett kaszát láthatunk. Körirata: SIGERSTORFT 1762.

Az 1906-os községi névtörzskönyvezés alkalmával a település vezetői éltek a lehetőséggel, és a régi történeti szimbólumot címerpajzsra emelték, amely a tanácsrendszer bevezetéséig volt használatban.

1950-ben, a belügyminisztérium rendeletben tiltotta be községi címerhasználatot. Nem lehet csodálkozni, azon hogy a régi szimbólumok fél évszázad alatt kiestek a köztudatból. A község 1950-ig Sopron megyéhez tartozott, ekkor a csepregi járás községeivel csatolták Vas megyéhez.

A rendszerváltozás után a képviselőtestület a régi címer megújításáról döntött. A címert 1994. december 3-án történt avatóünnepséget követően vették használatba.

A címer leírása: Zöld csűcsköstalpú pajzsban jobbra néző, felfelé fordított, lebegő ezüst ekevas mögött, keresztbe tett búzakalász lebeg. A pajzsban H Z monogram olvasható.

A szimbólumok jelentése: hagyománytiszteletéről tett tanúbizonyságot a képviselőtestület azzal a döntésével, hogy a XIX. században használt, 1906-ban megújított pecsétmotívumokat helyezte címerpajzsra. A kasza és az ekevas a földművességből élő hajdani jobbágyközösségek tipikus kifejező jelvényeként Zsidány község régi pecsétjeiben is szerepelt.

A községi zászló: a zászlólap fehér színű téglalap, közepén, mint tengelyen foglal helyet a község címere. A zászló vége arany rojttal díszített.