Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.
> Bersek József Általános Iskola > Aktuális > Alsós és Felsős Sportdélután

Alsós és Felsős Sportdélután

Október 10-én csütörtökön a felsősök, 11-én pénteken pedig az alsósok vettek részt iskolánk hagyományos sportdélutánján.

Fotóalbum
Csütörtökön a felsős osztályok mérkőztek különböző labdajátékokban (kézilabdázás, kosárlabdázás, floorball, labdarúgás). Nagy sikert aratott a tanár/szülő és a diákok mérkőzése.
Pénteken az alsósok családi sportdélutánja következett. Márti néni zenés bemelegítésével indult a délután. Ezután különböző ügyességi feladatokban próbálhatták ki tudásukat tanulóink, szüleikkel közösen. ( célbarúgás, célbadobás, akadálypálya, szlalompálya lufival, „mocsárjárás” ) Ezt követően pedig az osztályok közötti pados csapatkidobó izgalmai hozták lázba a résztvevőket. A szülő-diák mérkőzés is izgalmasra sikeredett.
A szülői munkaközösség a két nap folyamán zsíros kenyérrel és ásványvízzel segítette rendezvényünket, amit ezúton is köszönünk!

Kratochwill Zoltán
munkaközösségvezető