



|
Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.
|
|||
![]() > Bersek József Általános Iskola > Be-Jó Táncegyüttes
A Be-Jó TáncegyüttesrőlA kőszegi Bersek József KIKI Általános Iskolában már 16 éve folyik mazsorett- és modern táncoktatás szakkör formájában korcsoportonként heti egy órában.
A 2010-es Félhold-Telihold Ostromnapokra 2 újabb formációval egészült ki a BE-JÓ Történelmi Táncegyüttes műsora: a Tündérszárny-táncosok és a Tűztáncosok debütáltak a kőszegi ostromtanács tagjai és az érdeklődő közönség előtt. Tüzes műsorunk a Kőszegi Ostromnapok Egyesültnek köszönhetően (aminek alapító tagjai vagyunk) 2011. nyarára már komoly eszköztárral bővült: angyalszárnyakkal, tüzes poikkal és legyezőkkel. További tervek: tüzes karika és kézlángok beszerzése. A BE-JÓ Táncegyüttes 2011. szeptemberétől 6 mazsorett korcsoportban működik kb. 70 fős tagsággal, már 4 éves óvodásokkal kezdve a 18 éves nagy lányokkal bezárólag. A legkisebbek is igazán ügyesek, lelkesen gyakorolják a játékos formába öltött mozdulatok tanulását, a lépések összehangolását, a mozgáskoordinációs feladatokat. Már 4 korcsoportunk "dolgozik" 2 mazsorett bottal. A repertoárunkban megtalálható a mazsorett induló, modern és pomponos tánc, valamint egyre több show és színpadi látványtánc is. A nagy érdeklődésre való tekintettel az óvodások már korcsoportban táncolnak. Elsődleges célja a BE-JÓ Táncegyüttesnek, az iskolánkban folyó táncoktatásnak, hogy minél fiatalabb korban elkezdve ezt a fajta mozgást, láthatóvá váljon, hogy az évek múlásával milyen óriási fejlődésen mennek keresztül az egyes táncosok, mind önnön maguk értékelésében, mind a magabiztosabb fellépés kialakulásában, mind a mozgáskultúra, az esztétikai érzék, mind az együtt táncolás, az együttlét örömének értékelésében. Éves szinten 50-60 fellépést tudhatunk magunk mögött a különböző korcsoportokkal. Ezek között találunk iskolai programokat, városi bálokat, művészeti fesztiválokat, falunapokat, szüreti és történelmi karneválokat, sporteseményeket, vállalati rendezvényeket, az ausztriai partneriskola meghívásait Mödlingbe, megyén belüli és kívüli felkéréseket, a Magyar Látványtánc Sportszövetség területi döntőit, Magyar és Európa Bajnokságát. 2008. szeptember első hétvégéjén óriási megtiszteltetésként iskolánkat és városunkat képviselhettük Kőszeg németországi testvérvárosában, Vaihingen an der Enz-ben a reneszánsz és a mazsorett csoportjainkkal, ahol először nyitotta meg a Straßenfest-et kőszegi művészeti csoport!!! Mivel 2008. a Reneszánsz éve volt, a BE-JÓ Történelmi Táncegyüttes táncosai, bogyó- és zászlóforgatói felkérést kaptak Egerbe az Agria Interaktív Reneszánsz Ünnepen és Kecskemétre a Reneszánsz Kavalkádon való szereplésre is. Kecskemétről a "Pavane mesterei" kitüntető oklevéllel térhettünk haza. Elmondhatjuk, hogy akkori 3 éves munkánk gyümölcse beérett, hiszen 2009. február 7-ére meghívást kaptunk a Budai Vigadóba az Országos Reneszánsz Gála-Kavalkád műsorába, mint a legizgalmasabb, legszínvonalasabb produkciók egyike!!! 2009. május 30-án a modern tánccsoportjaink kaptak felkérést arra, hogy a bronzérmet elért Haladás futballcsapat mérkőzésén adjanak félórás műsort 12 ezres nézősereg előtt Szombathelyen! 2009-ben először vettünk részt országos szintű táncversenyeken, és a BE-JÓ Táncegyüttes két "legidősebb" korcsoportja összesen 5 arany minősítést szerzett! 2010. június 25-27-én az 1. MLTSZ Európa Bajnokságon és Világkupán Kaposváron 2 ezüst minősítést, egy II. helyezést és kettő III. helyezést értünk el! 2011-ben is folytattuk ezt a sikersorozatot, hiszen az MLTSZ Területi és a Magyar Bajnokságán elért arany és ezüst minősítések alapján meghívást kaptunk a 2. Tánc és Ének Európa Bajnokságra Kaposvárra június 3-5. között, ahonnan három arany minősítéssel, egy I. hellyel és kettő II. helyezéssel térhettünk haza nagy boldogan!!! Sok szeretettel várjuk minden kedves régi és új, kicsi és felnőtt táncosunkat a BE-JÓ Táncegyüttes hatalmas és jókedélyű családjába! Művészeti vezető és koreográfus: Horváth Márta történelem-orosz szakos tanár, tánc- és drámapedagógus, akit a dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület "Közösségi Kultúráért" kitüntetésben részesített Szombathelyen 2009. január 24-én a Magyar Kultúra Napja alkalmából. Sikereink: 2005.: A vépi Hatosfogat Fesztiválon 2 arany minősítést szereztünk. 2006. március: A kőszegi Városi Művészeti Fesztiválon a Be-Jó Történelmi Táncegyüttes arany minősítést ért el 2007. február: Szombathelyen a Megyei Gyermek Művészeti Fesztiválon a 6-7. osztályosok "Kelet varázsa" c. tánca junior kategóriában "Kiemelt produkció" lett, a 8. osztályosok "Latin forgatag" c. mazsorettprodukciója "Különdíj"-at kapott 2008. február: Szombathelyen a Megyei Gyermek Művészeti Fesztiválon a nagyok "Sexy Girls" c. koreográfiája junior kategóriában "Kiemelt produkció" lett 2008. március: - Kőszegen a Városi Művészeti Szemlén a középiskolások "Sexy Girls" c. tánca és a Be-Jó Történelmi Táncegyüttes "Mátyás udvarában" c. koreográfiája ezüst minősítést ért el - Vépen a Hatosfogat Fesztiválon a középiskolások "Sexy Girls" c. koreográfiája arany minősítést, a Be-Jó Történelmi Táncegyüttes pedig ezüst minősítést kapott 2008. április: Kőszegen az I. Sartoris Művészeti Versenyen a 2-3.o osztályosok "Pötyikék" c. koreográfiája és a Be-Jó Történelmi Táncegyüttes ezüst minősítést ért el 2009. február 7-én (szombaton) Budapesten a Budai Vigadóban a Reneszánsz Kavalkád Országos Gálaműsorán léphettünk fel a Be-Jó Történelmi Táncegyüttes bogyó- és zászlóforgatóival, táncosaival, mint a legjobb, legizgalmasabb produkciók egyike!!! 2009. február - Szombathelyen a Megyei Gyermek Művészeti Fesztiválon a 7-8. osztályosok "Hajrá-lányok!" c. tánca junior kategóriában III. helyezést ért el 2009. március: Sopronban a Magyar Látványtánc Sportszövetség Nyugat-Magyarországi Kvalifikációs Bajnokságán: - a 7-8. osztályosok "Hajrá-lányok!" c. tánca junior korcsoportban mazsorett és twirling kategóriában arany minősítést kapott - a középiskolások mazsorett produkciója felnőtt korcsoportban mazsorett és twirling kategóriában II. helyezést ért el 2009. április: - Vépen a Hatosfogat Fesztiválon a középiskolások "Candy Man" c. tánca arany minősítést, a 7-8. osztályosok "Hajrá-lányok!" c. produkciója pedig ezüst minősítést kapott - Tiszaújvárosban a Magyar Látványtánc Sportszövetség Kelet-Magyarországi Területi Döntőjén Kálmán Lilla, Baranyai Katalin és Lajos Krisztina triója a "Chicago" c. musical-revü színpadi látványtánccal ezüst minősítést szerzett 2009. június 7-én (vasárnap) Szécsényben a Színpadi Látványtáncok Magyar Bajnokságán: - a 7-8. osztályosok "Hajrá-lányok!" c. tánca junior korcsoportban mazsorett és twirling kategóriában arany minősítést kapott - a középiskolások "Candy Man" c. koreográfiája mazsorett és twirling kategóriában felnőtt korcsoportban I. helyezett lett - a "Chicago" c. musical-revü színpadi látványtánc triója junior korcsoportban megerősítette a területi válogató ezüst helyezését, de sokkal magasabb pontszámmal! 2009. november 8-án (vasárnap) Százhalombattán a Magyar Látványtánc Sportszövetség Őszi Kupáján: - a 7-9. osztályosok "Latin forgatag" c. tánca junior korcsoportban mazsorett és twirling kategóriában arany minősítést kapott - a középiskolások "Tenger szimfóniája" c. produkciója felnőtt korcsoportban mazsorett és twirling kategóriában arany minősítést szerzett 2009. december 5-én (szombaton) Budapesten a XV. Zuglói Táncfesztivál - Országos Amatőr Táncverseny Mikulás Kupáján: - Kálmán Lilla, Baranyai Katalin és Lajos Krisztina triója a "Chicago" c. tánccal színpadi látványtáncok kategóriában junior korcsoportban I. helyezést ért el! 2010. március: - Kőszegen a Városi Művészeti Szemlén a középiskolások "Vagány hölgyek" c. táncukra ezüst minősítést kaptak - Sopronból a Magyar Látványtánc Sportszövetség Nyugat-magyarországi Területi Döntőjéről 3 arany és 2 ezüst helyezéssel tértünk haza! - az 5. osztályos lányok bogyóforgatása színpadi látványtánc kategóriában gyermek korcsoportban "Mátyás király udvarában" címmel I. helyezést - az 5-9. osztályos lányok "A bajnokok ligája" c. mazsorett produkciója junior korcsoportban ARANY minősítést - a 8-9. osztályos lányok "Táncoló botok" c. új mazsorett koreográfiája junior korcsoportban EZÜST minősítést - a középiskolás lányok "Lady Marmalade" c. dance show tánca felnőtt korcsoportban II. helyezést - Mailach Gyöngyi és Kálmán Lilla duója "Jazzbébik" címmel felnőtt korcsortban színpadi látványtánc kategóriában ARANY minősítést szerzett. 2010. május 2-án (vasárnap) Budakalászin a Magyar Látványtánc Sportszövetség Országos Bajnokságán: - "A bajnokok ligája" junior korcsoportban majorette bottal kategóriában ezüst minősítést kapott - A "Mátyás király udvarában" és a "Táncoló botok" c. koreográfiák pedig IV. helyezést értek el MINDHÁROM TÁNC TOVÁBBJUTOTT AZ EURÓPA BAJNOKSÁGRA ÉS VILÁGKUPÁRA! 2010. május 16-án (vasárnap) Budakalászin a Magyar Látványtánc Sportszövetség Országos Bajnokságán felnőtt korcsoportban: - A "Lady Marmalade" dance show pop kategóriában II. helyezést ért el - A "Jazzbébik" duója színpadi látványtánc-látványtánc kategóriában III. helyezett lett MINDKÉT TÁNC TOVÁBBJUTOTT A JÚNIUSI I. MLTSZ EURÓPA BAJNOKSÁGRA ÉS VILÁGKUPÁRA!!! 2010. jÚNIUS 25-27-ÉN KAPOSVÁRON AZ 1. MLTSZ LÁTVÁNYTÁNC ÉS ÉNEK EURÓPA BAJNOKSÁGON ÉS VILÁGKUPÁN: -a "Táncoló botok" c. koreográfia majorette egyéb eszközzel kategóriában junior korcsoportban ezüst minősítést kapott - a "Lady Marmalade" c. koreográfia dance show-pop kategóriában felnőtt korcsoportban II. helyezést ért el - a "Bajnokok ligája" formáció majorette bottal kategóriában junior korcsoportban ezüst minősítést kapott - a "Mátyás király udvarában" c. színpadi látványtánc gyermek csoportja III. helyezést ért el - a Jazzbébik" c. koreográfia felnőtt duója színpadi látványtánc kategóriában szintén III. helyezést ért el 2010. november 27-én (szombaton) a Magyar Látványtánc Sportszövetség Őszik Kupáján Budapesten: - „Jack is back!” junior csoport majorette és twirling bottal kategóriában I. helyezés - „Zöld mámor” junior csoport majorette és twirling pomponnal kategóriában Ezüst minősítés - „In the Navy” Kimmel Krisztina és Tolnay Veronika junior duója majorette és tiwrling bottal kategóriában Ezüst minősítés - „Gábriel” c. dallal Tolnay Veronika ének kategóriában I. helyezés 2011. 2011. március 3-án: a Kőszegi Városi Művészeti Szemlén 2 ezüst minősítést szereztünk a felső tagozatos korosztályban: a Contrapasso c. történelmi társastáncra és a Fiesta c. majorette produkcióra 2011. március 24-én Szombathelyen az AGORA Gyermek Művészeti Fesztiválon középiskolás korcsoportban a "Le a kalappal!" c. produkció II. helyezést ért el. 2011. március 26-án Kapuváron a Magyar Látványtánc Sportszövetség Területi Bajnokságáról 5 arany és 1 ezüst minősítéssel térhettünk haza! - "Most múlik ... " Ének kategória felnőtt szóló Tolnay Veronika Arany - "Hallelujah" Ének és tánc kategória felnőtt formáció Arany - "Fiesta" Majorette és twirling kategória junior csoport Arany - "Le a kalappal!" Dance show - pop kategória felnőtt csoport Arany - "Karibi fesztivál" Majorette és twirling kategória felnőtt csoport Arany - "Contrapasso" Történelmi társastánc kategória junior csoport Ezüst 2011. március 30-án Vépen a Hatosfogat Fesztiválon 3 arany és 2 ezüst minősítést értünk el + a Hatosfogat Fesztivál Vándorserlegét érdemelték ki a középiskolás lányok a "Le a kalappal!" c. táncukkal, mint a legjobb produkció! - "Karibi fesztivál" Arany - "Contrapasso" Arany - "Le a kalappal!" Arany - "Zöld mámor" Ezüst - Tolnay Veronika - ének Ezüst 2011. április 10-én Budakalászin a Magyar Látványtánc Sportszövetség Országos Bajnokságán: - Tolnay Veronika felnőtt szóló ének "Most múlik ..." I. hely - "Fiesta" majorette és twirling bottal kategória junior csoport II. hely - "Halleluja" Ének és tánc kategória felnőtt formáció Arany minősítés + KÜLÖNDÍJ - "Contrapasso" történelmi társastánc kategória junior csoport Arany minősítés - "Le a kalappal!" dance show - pop kategória felnőtt csoport Arany minősítés - "Karibi fesztivál" majorette és twirling bottal felnőtt csoport Ezüst minősítés 2011. június 3-5. a Látványtánc és Ének Európa Bajnokságon Kaposváron: - "Contrapasso" Arany minősítés - "Karibi fesztivál" Arany minősítés - "Halleluja" Arany minősítés - "Most múlik ..." Tolnay Veronika I. hely - "Le a kalappal!" II. hely - "Fiesta" II. hely ![]() ![]() |