Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.

Királyi Városnap

1648. november 6-án a Magyar Országgyűlés szentesítette Kőszeg visszatérését a Szent Koronához. III. Ferdinánd megerősítette Kőszeg évszázados jogait, és Vas megyében egyedüli városként Kőszegnek szabad királyi város jogot adományozott. Az idén is megemlékezett a város erről a Vas megyében egyedülálló kiváltságról.

Fotóalbum
A 7. és 8. osztályos diákokkal részt vettünk a „Chernel 100 és 200 – A kőszegi Chernel-család története” című történelmi emlékülésen a könyvtárban, ahol 5 nagyon érdekes kiselőadást hallhattunk a család leghíresebb tagjairól.
Délután a temetőben elhunyt díszpolgáraink – Kincs István, Székely László, Chernel Kálmán, Chernel István, Hauer Tamás, Kristóf Ágota, Jenkei Ede, dr. Gyöngyös Endre és Lóránt Gyula – emléke előtt tisztelegtünk.
A gimnázium dísztermében először a „Jó tanuló, jó sportoló” díjakat adták át, amelyet Pusztai Dániel és Pusztai Dominik vehetett át iskolánkból. Edzőjük a büszke édesapa: Pusztai Tamás.
Kőszeg Város Polgármesterének elismerő oklevelét vehette át kiváló tanulmányi eredményéért és az Országos Történelmi Tanulmányi Versenyen elért 2.helyezésük elismeréseként Tóth Botond Kende és Krisztián-Rudolf Kira. A felkészítő tanáruk Horváth Márta tanárnő volt.
Rónainé Bolf Juditnak, iskolánk igazgató-helyettesének a Bersek József Általános Iskola tanulóiért végzett kitartó, áldozatos tanító, nevelő munkájáért, és a pedagógus közösségért végzett fáradozásáért Kőszeg Város Önkormányzata Kitüntető Oklevelét adta át Básthy Béla polgármester.

Szívből gratulálunk valamennyi kitüntetettnek, nagyon büszkék vagyunk Rájuk!

Kovácsné Szabó Éva
igazgató