



|
Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.
|
|||
![]() Arany jelvényes lett Virág!„A magyar nyelv tanítására különös gond fordítandó, hisz ez tartja fenn a nemzet jellemét…”
Iskolánk 8. osztályos tanulója, Ihász Virág kiemelkedően szerepelt a dunántúli megmérettetésen. Ő az első bersekes diák, aki kimagasló teljesítményével elnyerte a már korábban kiérdemelt bronzjelvény mellé a Kazinczy-jelvény arany fokozatát. A siker elérésében segítségére volt felkészítő tanára, Kővesné Molnár Ilona, aki a 3 napos versenyre is elkísérte Virágot. A dr. Bencédy József (a nyelvtudományok kandidátusa) és dr. Kováts Dániel (Kazinczy- és Lőrincze-díjas főiskolai tanár) vezette szakmai zsűri a 3 napos rendezvényen összesen 58 főt hallgatott meg. Első nap a szabadon választott szöveget, másnap a kötelezőt mutatták be a diákok. A zsűri elnökei, illetve Kerekes Barnabás ( a Kazinczy-díj Alapítványi Bizottság titkára) a korábbi évekhez viszonyítva óriási fejlődésről beszéltek. Megállapították, hogy az arany jelvényt elértek az idén olyan magas színvonalon tolmácsolták a szövegeket, hogy a győri középiskolai versenyen is kiválóan megállták volna a helyüket. A rendezvényen – az említett hírességeken kívül - a gyerekek személyesen találkozhattak még a Kossuth-díjas íróval, Szakonyi Károllyal, a Kazinczy-díjas bemondóval, Bordi Andrással, Wacha Imre egyetemi tanárral. A rendezők által szervezett valamennyi program, az ellátás remek színvonalú volt. Nagyszerű kultúrműsorok (ének, tánc, zene, balett), emlékezetes autóbuszos kirándulás tették még szebbé, felejthetetlenné ezeket a napokat. Kővesné Molnár Ilona szaktanár ![]() ![]() |