



|
Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.
|
|||
![]() BECHTOLD ISTVÁN MEGYEI TERMÉSZETISMERETI VERSENYÁprilis 15-én pénteken délután tartotta iskolánk a XII. Bechtold István megyei természetismereti versenyt a Természetvédelmi Látogatóközpontban.
A Kőszegi KIKI Bersek József Általános Iskolája már tizenkét éve biztosít versenyzési lehetőséget a természetismeret, és a környezetvédelem iránt érdeklődő 11-12 éves tanulók számára. Az első években körzeti versenyként került meghirdetésre, de a nagy érdeklődés miatt az utóbbi évektől már a megye többi iskolája is bekapcsolódott. A verseny célja: a környezet és természetvédelemre nevelés, környezettudatos magatartás kialakítása, ismeretterjesztés és versenyzési lehetőség biztosítása a 10-12 éves tanulók számára, akik szeretik a természetet és fogékonyak a környezetvédelem iránt. Ennek a korosztálynak kevés lehetősége van az ilyen jellegű megmérettetésre, mely lehetőséget ad hazánk védett területeinek természeti és kultúrtörténeti értékeinek megismertetésére. A vetélkedő 3+1 fordulóból áll. Az első három írásbeli, a negyedik a szóbeli döntő, melyen az írásbeli fordulók első tíz helyezett csapata vehet részt. Az írásbeli fordulók anyaga felerészt a tananyagot, másik fele hazánk valamely védett területét tartalmazza. Idén az első fordulóban az Őrségi Nemzeti Park a másodikban a Duna-Dráva Nemzeti Park természeti és kulturális értékeiből összeállított feladatokat kellett a tanulóknak feldolgozniuk. A harmadik forduló anyaga hagyományainkhoz híven minden évben Vas megye és a Kőszegi Tájvédelmi Körzet. Az írásbeli fordulókon 21 iskolából 61 csapat vett részt A szóbeli döntőt idén is a Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpontban rendeztük. Az impozáns épületben és az élményösvényen látványos, izgalmas, és sok érdekes információt felvonultató interaktív játékok tették színesebbé a verseny feladatait. A döntőben részt vett iskolák: Dr. Tolnay Sándor ÁMK Általános Iskola Árpád-házi Szt. Margit Általános Iskola OÁMK Simon István Utcai Általános Iskolája Szombathely Béri Balogh Ádám Általános Iskola Győrvár Paragvári Utcai Általános Iskola Szombathely Rumi Rajki István Általános Iskola Rum NyME Bolyai J. Gyakorló Ált. Isk. és Gimn. Szombathely Szent Benedek Katolikus Általános Iskola Celldömölk A verseny helyezettjei: 1. OAMK Simon István Ált. Isk. Szombathely Kis Péter, Tóth Richárd, Nagy Gergő felkészítő tanár: Gombor Zoltán 2. Rumi Rajki István AMK Általános Iskola Rum Nagy Alexandra, Cser Fanni, Halász Anikó Felkészítő tanár: Hajósné Molnár Hajnalka 3. Paragvári Utcai Ált. Iskola Szombathely Kiss Kolos, Tóth Csanád, Sulyok Botond Felkészítő tanár: Baltavári Andrea Kőszeg, 2011-04-18 Vilits Katalin versenyszervező ![]() ![]() |