



|
Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.
|
|||
![]() Nyelvi hét MödlingbenTalán az idei tavaszt vártam a legjobban, mert harmadik alkalommal nyílt lehetőségem a nyelvi héten részt venni. Ezt a nyelvi hetet - mint mindig – a testvériskolánkban, a mödlingi Jakob Thoma Mittelschule-ban rendezték meg. A korai kelés nem okozott gondot, az óriási bőröndöm annál inkább. Jó kis csapat gyűlt össze a buszon, akikkel gyorsan eltelt az idő. Az iskolába már csengetés előtt odaértünk. Az igazgatói irodánál találkoztunk a vendéglátó diákokkal. Nikivel egy családhoz kerültünk. A vendéglátó diákot Petrának hívták. Ezzel a kedves, barátságos lánnyal egyenesen az osztályba mentünk. Már első naptól oldott, jó humorú kapcsolat alakult ki köztünk és az osztrák diákok között.A hétfői nap elég hosszúra sikerült. Ennek ellenére nem voltunk fáradtak, mert számunkra különleges óráik is voltak, pl.: főző óra, tornaórán „zumbázás”. Petráék családjánál a nap végén bőséges vacsora várt minket. A különszoba (Nikinek és Nekem) már csak ráadás volt. Annak ellenére, hogy a család minden tagja tudott magyarul, mégis rengeteget tanultunk és beszéltünk németül. Kedden a tanítás után Petra igazi lányos programot talált ki számunkra. Elmentünk busszal vásárolni a Mödling mellett lévő shopping city-be. Ahol mindenki talált magának valami haszontalan dolgot. Szerdán az iskolában felmértük az osztrák tanulók magyar nyelvtudását. Ezen mindannyian jókat nevettünk. Délután mödlingi városnézést tartottunk fagylaltozással egybekötve. Csütörtökön az iskolában felkerestük a magyar diákokat és megosztottuk egymással élményeinket. Aznap az igazgató úrnál is látogatást tettünk, és örömmel hallgatta, hogy minden rendben van velünk. Délután metróval Bécsbe utaztunk és látogatást tettünk a Haus des Meeres-ben, azaz a Tropicariumban. Péntek reggel már előre féltünk a búcsúzkodástól. Nagyon megszerettük a vendéglátó családot és az osztályt, úgy érzem, ez a szeretet kölcsönös. Az iskolai tanórák gyorsan elteltek. Petrától úgy búcsúztunk el, hogy nyáron viszont látjuk egymást. De addig is interneten tartjuk a kapcsolatot. Mindenki fájó szívvel hagyta el az iskolát. A buszon egymás szavába vágva meséltük élményeinket. Ha tehetném, jövőre is elmennék, és mindenkinek tiszta szívvel ajánlom ezt a nyelvi hetet. Kelemen Tamara 8.a ![]() ![]() |