



|
Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.
|
|||
![]() GYERMEKNAP 2011. május 30.Felső tagozatVidáman indult május utolsó hete kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A gyermeknapi program rendkívüli módon kezdődött ebben a tanévben. Iskolánk valamennyi diákja és tanára összegyűlt a tornateremben, ahol igazgatói dicséretben részesültek azok a tanulók, akik tanulmányi, sport és művészeti versenyeken kiemelkedő eredményt értek el, illetve kimagasló teljesítményt nyújtottak.
A Várároknál iskolánk védőnője, Sulyokné Rusznyák Éva néni várta a csapatokat totóval és memória játékkal. A játszótéren Ili néni találós kérdéseire kellett több-kevesebb segítséggel válaszolni. A Látogató Központnál Tibor bácsi és Melitta néni tette próbára az osztályokat ügyességi és logikai feladatokkal. A következő két állomás már az erdőben, a régi sífelvonónál volt. Zoli bácsinál kriketteztünk és foci-totót töltöttünk ki, Márti néni pedig a jól ismert „Activity” játékkal várta a már kissé fáradó társaságokat. Az Óháznál Julika néni szókincs feladványain törhettük a fejünket, Andi néninél pedig érdekes tárgyakat kellett felismerni bekötött szemmel. Az akadályverseny eredménye: 5.-6. évfolyam: 1. hely: 6.b osztály 2. hely: 6.a osztály 3. hely: 5.a osztály 4. hely: 5.b osztály 7.-8. évfolyam: 1. hely: 8.a osztály 2. hely: 7.b osztály 3. hely: 7.a osztály 4. hely: 8.b osztály A teljesítmények jutalmazásáról nemcsak mi gondoskodtunk (a díjak „édességcsomagok” voltak), hanem Szlávits László is, aki 200 darab süteményt ajánlott fel a túrázás közben elégetett kalóriák pótlásához. Támogatását ezúton is köszönjük!!! Kissé (nagyon) elfáradva, kipilledve értünk vissza az iskolához, de bízunk abban, hogy erre a közösen eltöltött, vidám napra sokáig fogunk emlékezni! Krancz Judit DÖK segítő tanár ![]() ![]() |