



|
Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.
|
|||
![]() > Bersek József Általános Iskola > Aktuális > A BE-JÓ Táncegyüttes izgalmas és eseménydús nyara 2011-ben
A BE-JÓ Táncegyüttes izgalmas és eseménydús nyara 2011-benA BE-JÓ Táncegyüttes az Európa Bajnokság után sem pihent babérjain, arany minősítésein. A tanévzáró ünnepély másnapján, június 18-án a Kőszegi Vonósokkal karöltve két matiné koncertet adtak a tánccsoport tagjai, 5-6.osztályosokkal kiegészítve, az érdeklődő ovisoknak és iskolásoknak. A német nyelvű előadás hatására még aznap meghívást kapott az „Állatok farsangja” c. előadás szeptember közepére Kirchschlagba.
- július 16-án Gyulakeszin a VIII. Gyulaffy Napok Csobáncért elnevezésű 3 napos rendezvényen, - július 23-án Petőmihályfán az I. Hegyháti Hagyományőrző Napokon, és hazafelé még a kőszegdoroszlói falunapon, - augusztus 3-án a Magyar Televízió Soproni Stúdiójának felvétele volt a Fő téren, majd ez alapján bekerültünk a kőszegi ostromnapokat beharangozó riport-összeállításba - augusztus 5-6-án az V. Félhold-Telihold Kőszegi Ostromnapokon léptünk fel több alkalommal is - augusztus 6-án Mátrafüreden a „Sárkány ellen sárkányfű” című országos rendezvényt nyitottuk meg felvonulással és zászlóforgatással - augusztus 13-án a lócsi falunapra ugrottunk be - augusztus 14-én a jelmezes sakkviadalt vezettük fel - augusztus 19-én a jelmezes tűzoltóbálon alapoztuk meg a remek hangulatot - augusztus 26-án Szombathelyen a Savaria Történelmi Karneválon a Művészetek utcájában önálló műsorral léptünk fel, majd a péntek esti városköszöntő felvonulás résztvevői voltunk. Minden évben új táncokkal, meglepetésekkel készülünk az augusztusi Félhold - Telihold Ostromnapok rendezvénysorozatra. A kardtánc és a fáklyástánc mellett idén a legnagyobb újításunk a BE-JÓ Tűzszínház megteremtése volt, amellyel óriási sikert arattunk mind az ostromnapok hétvégjén, mind a jelmezes tűzoltó bálon. Mivel a BE-JÓ Történelmi Táncegyüttes alapító tagja a Kőszegi Ostromnapok Egyesületnek, így vásárolhattunk 2 pár tüzes meteort és 1 pár angyalszárnyat. A nyári szereplésekből kiegészítettük még 2 pár legyezővel is a készletet. Az eredmény: 20 perces látványos tüzes műsor „Misztikus Kelet” címmel. Ezt szeretnénk még a tanév során tovább fejleszteni tüzes karika és kézláng vásárlásával, hiszen a középiskolás lányok mellett már a 7-8. osztályosok is igen nagy érdeklődést, lelkesedést mutatnak a tüzes táncok iránt. A továbbiakban sem unatkozunk. Még a nyár folyamán érkeztek a felkérések: - Csepregen szeptember 10-én a Főúri lakodalmas programon 2x is szerepelünk - szeptember 13-án Íjász Olimpia megnyitója - szeptember 17-én a Speciális Olimpián adunk rövid műsort - szeptember 18-án Kirchschlagban „Állatok farsangja” c. előadás - szeptember 24-én a kőszegi szüreten felvonulunk, műsort adunk a rendezvénysátorban, majd a BE-JÓ Tűzszínházunkat is szeretnénk még egyszer megmutatni a hideg idő beállta előtt - November végén lesz a Magyar Látványtánc Sportszövetség Őszi Kupája, ahol megpróbálkozunk a magasabb „A” kategóriában való versenyzéssel! - iskolai Mikulás-diszkón és karácsonyi műsoron való részvétel Sok szeretettel várjuk a BE-JÓ Táncegyüttes különböző korcsoportjaiba a régi és az új, a kicsi és a nagy, táncolni vágyó lányokat és anyukákat, hiszen itt nemcsak remek táncokat tanulunk, hanem óriási családot is alkotunk!!! Horváth Márta művészeti vezető és a BE-JÓ lányok ![]() ![]() |