



|
Ha bejelölöd a csillag melletti négyzetet, akkor megjegyzem, és ha legközelebb jössz, rögtön ez az iskola fog megjelenni.
|
|||
![]() Szövegértés és hangos olvasási verseny2011. november 29-én az Apáczai Kiadó és a táplánszentkereszti Apáczai Csere János Általános Iskola által szervezett „Szövegértés és hangos olvasási” versenyen iskolánkat Tóth Huba Benedek 3.b osztályos tanuló képviselte.
Amíg kijavították a verseny dolgozatokat, a gyerekek kézműves foglalkozáson vehetek részt. A 29 harmadikos tanuló közül 100%-ra teljesítette az írásbelit tanítványom, így bejutott a második fordulóba. Négytagú zsűri előtt kellett felolvasni egy olimpiáról szóló szöveget. Itt a szép tiszta beszédet, a kifejező, hibátlan hangos olvasást jutalmazták. Az eredményhirdetést nagy izgalommal vártuk. A 3. osztályosok korcsoportjában az első helyen két versenyző egyenlő pontot ért el, így két első helyet adtak ki. Végül utolsónak mondták ki Tóth Huba Benedek nevét, hogy első helyezést ért el. Szívből gratulálunk neki e szép eredményért! Szombathelyi Zita felkészítő tanító ![]() ![]() |