Tantestületi kirándulás „...az ország leghosszabb és legszebb tájain kanyargó kisvasúttal” 2012. 04. 21.

A „hosszú tanítási hetet” kihasználva szombat reggel 8 órakor indult buszunk az iskola elől. Az utazás első szakasza a vidéken élő kollégák felvételével indult. A kissé borongós idő ellenére vidáman indult útnak a csapat. Már a buszon rövid ismertetőt kaptunk a kirándulást szervező kolléganőtől Vilits Katalintól. A „napközis tízórait a sajtos hajtoványt”, Székelyné Pados Katalin, egy kis pogácsát, Móroczné Lugosi Anikó szolgálták fel számunkra.

Fotóalbum

Tantestületi kirándulás 2012.

A Zalai – dombág területét elérve Lenti felé vettük utunkat. Lenti a laktanyáról, fürdőjéről és az erdei kisvasútról is ismert. Az ország délnyugati sarkában, nehezen megközelíthető, ám mégis gyönyörű helyen található. És talán éppen eldugott fekvése az, ami megtartotta »igazi« vasutas hangulatát. Épp` itt a kisvasút végállomásán szállunk fel a vonatra, hogy majd elérjük Pákát. A végállomáson található a Zalaerdő Zrt. kis múzeuma, ahol az erdei vasút mellett az erdő titkai és a fatelep története is megismerhető.
Megérkezvén e településre egy nosztalgia gőzös várt ránk, amit több tanártársammal együtt én is megcsodáltam. „Felpattanva” a lokomotívra a vonzó zalai tájak, dombok és erdőségek között kanyargó keskeny nyomsávúton egy órácska utat követően Csömödérig jutottunk el. Még a vonaton az erdészeti kisvasút dolgozóinak elénekeltük, kolléganőm, a másik szervezőnk, Geosits Andrea (karnagy) „vezényletével” a „Csömödéri faluvégen, ha egy csárda volna” című népdalt, amit nagy meglepetésünkre az idevalósi emberek nem is ismertek, de hatalmas örömmel fogadtak. A 105 km hosszú erdei kisvasúton mi mindössze 26 km-t utaztunk a Kerka völgyén át. E vonatos kirándulás alkalmával, ha szerencsénk van nemcsak egerészölyvet láthatunk, de akár a fekete gólya is szemünk elé kerülhet. A tisztásokon hatalmas őz és szarvascsapatok bukkannak fel. Ezt nekünk is szerencsénk volt látni és megcsodálni.Csömödéren egy kis pihenő és eszem-iszom, na meg az “ellenvonat” bevárása után újra vonatra pattantunk, s már csak pár percig kanyargott velünk a gőzös a következő állomásig. A megálló - a község rangjához méltó módon - takaros, a sínek mellett kis esőbeálló is várja az utasokat. Továbbindulás előtt a kalauz egy piros tárcsával megállítja a vasutat keresztező országút forgalmát, s máris folytatódhat az utazás. A vonatka, miután elhagyja az utolsó házat is, mezők, erdők, hatalmas fatelepek között kanyarog tovább. Itt mi búcsút vettünk a nosztalgia utazástól, mert megérkeztünk Páka állomására.
A falu egyik nevezetessége, hogy itt született Öveges József (1895-1979) piarista tanár, fizikaprofesszor. A csendes kis falun felsétálva értük el Öveges professzor házát. Itt idegenvezetéssel egybekötve megtekintettük az állandó kiállítást. A nagy fizikus személyes tárgyait, kísérleti eszközeit, kitüntetéseit, Kossuth díját, levelezéseit, az általa írt könyveket is láthattuk. Lassan a déli harangszó törte meg a falucska csendjét, ami minket is az étterembe invitált. Annál is inkább, mert a szép zalai dombok mögött sötét esőfelhők gyülekeztek, amiből hatalmas zápor kerekedett. Sajnos az időjárás módosította az előre betervezett programunkat. A finom tájjellegű ételek elfogyasztása után még mindig szakadt az eső, így nem tudtuk a Szent György tiszteletére szentelt templomot megtekinteni, amit egy sétával érhettünk volna csak el.
Így tovább indultunk Viszákra, mondván, csak elillannak egyszer az esőfelhők! Hamarosan már a Vasi-hegyháton kanyargott velünk a busz. Viszák, az Őrség belső részén található középnagyságú kis település. A falucska szép fekvése, lenyűgöző csendje fogadott bennünket. Az Árpád korban már létezett település egyre több nyugalomra vágyó nagyvárosi embert vonz, hogy elbújjék a világ elől ebbe a kis 280 fős kis falucskába.
Ide vágyott Szarvas József, a Nemzeti Színház művésze is, aki megálmodta a Pajtaszínházat, mely már 2006 óta működik és minden évben rendszeresen rendezvényeknek ad otthont. A színházat megtekintettük, de sajnos a művész úrral nem volt találkozásunk. Apró a mi falunk, vallják az itt élő emberek. Ezt mesélte néhai kolléganőnk Greguss Lászlóné Gyöngyi is. Gyönyörű szép, nyugodt táj! Csend honol mindenütt, magával tudja ragadni az embert. Aki legalább egyszer eljön a falunkban, az biztos, hogy csodálatos élményekkel tér haza - mesélte egykoron.. A leáldozó nap még melegen sütött, amikor csendesen ballagtunk felfelé a temetőbe. Nem beszélgettünk, lány szellő simogatta arcunkat, a kertek fáin csak a madarak trillázása hallatszott. Némán álltunk a sírnál. Aztán Pados Kati kolléganőnk kedves, lágy hangja törte meg a csendet. Emlékezett. Őróla, aki a tisztaság, az erkölcs példaképe volt. Akinek lelke tele volt fájdalommal, de tele volt a gyerekek iránti folyamatos neveléssel, tanítással, szeretettel. Meggyújtottuk az emlékezés mécseseit. A gyertyalángot nézve hallgattunk, emlékeztünk. Mert Gyöngyi úgy akarta, hogy itt leljen örök megnyugvást, ami valóban a nyugalom szigete. Gyöngyi, nyugodjál békében!
A temetővel átellenben van a Tündérkert. Halál –újjászületés. Mily érdekes! A megálmodó, aki mindenkinek lehetőséget ad arra, hogy egy kihalófélben lévő fát ültethessen újszülött gyermeke nevével. Feltámasszuk azt, ami majdnem kihalt. A facsemeték közt sétálgatva a neveket olvasgatván az alkony köszöntött ránk. Indulnunk kell. A falu csendes csak itt-ott egy ember, akik fejhajtással üdvözlik az ideérkezőt, vagy az éppen elindulót….
Mi is hazafelé vettük utunkat. Szombathelyen még megállunk a tradicionális Mészáros cukrászdában. A kerthelyiségben és az ódon falak között fogyasztattuk el az ősi receptek szerint készülő finomságokat.
Köszönjük kolléganőinknek, hogy megálmodták nekünk ezt a felejthetetlen, élményekben gazdag szép napot! A látottakról az általunk készített fényképek tanúskodnak.
Kőszeg, 2012. április 22.

Szombathelyi Zita
tanító